Pécsi túra - A győzelem reményében
vizy 2013.05.11. 10:26
A sérülések és eltiltások miatt jócskán felforgatott Haladás a három pontért indul harcba a Mecsekalján.
Pécsett fordul bele véglegesen a bajnokság hajrájába a Szombathelyi Haladás
labdarúgó csapata. A Mecsekalján nem szokott túlságosan sok babér teremni számunkra, ám a zöld-fehérek azon
lesznek, hogy ez a tendencia éppen a mai naptól kezdjen megváltozni.
A hazaiak méltán pályázhatnak az idei bajnokság "legszeszélyesebb csapata" címre, hiszen a piros-feketék
útján váratlan vereségek és meglepő győzelmek is jócskán akadtak, így - kissé meglepő módon - csupán a
középmezőny alján állomásoznak. Igaz, egy mai győzelemmel akár csapatunk nyakára is érkezhetnek, de ugye a
tervek szerint ma nem ők fognak nyerni ...
A Hali ilyen-olyan okokból egy meglehetősen felforgatott, fiatal csapattal indul harcba a már említett
győzelemért. Rózsa Dániel hosszú idő után, hasfalizom húzódás miatt marad ki a csapatból; a sérültek listáján
található még Fehér és Rajos is. Iszlai, Halmosi és Tóth P. a Kecskemét ellen sárgultak be, így ők is
szurkolóvá vedlenek át a mai nap délutánján. Így egy valóban érdekes összecsapásra van kilátás; reméljük a
fiatalok igyekeznek élni a lehetőséggel és begyűjtik a három bajnoki pontot !
Tervezett kezdőcsapatok :
Haladás : Gőcze - Schimmer, Guzmics, Devecseri, Farkas - Simon, Szakály - Radó, Nagy G., Gyurján -
Andorka
PMFC : Dibusz - Horváth A., Causic, Balogh B., Gaál Márkvárt, Akassou, Simon A., Uzoma, Wittrédi -
Grumic
|