Kupakaland Sopronban
vizy 2011.09.20. 21:35
Csapatunk már az első idei kupameccsén szeretné bizonyítani, hogy ezúttal komolyan kell venni a Haladást a Magyar Kupában.
Hosszú évek óta hitegetik a Haladás szurkolóit egy jó kupateljesítménnyel. Persze
mindig volt valami, ami hátráltatta - vagy háttérbe szorította - a jó szereplést, de az olyan drukker, mint
például jómagam, aki részese lehetett már két kupadöntőnek, mindig arról álmodik, hogy hátha egyszer. Most a
sok ígéret után már látszik valami. Ezúttal valóban komolyan vesszük a kupát, hiszen Aczél Zoltán a sérült
Nagy I. Gáboron valamint az ezúttal "pihenőnapos" Rózsa Dánielen kívül mindenkit pályára küld majd a Soproni
VSE elleni összecsapáson. A hazaiak az nb2 nyugati csoportjában vitézkednek; újoncként eddig két győzelmet
arattak (mindkettőt odahaza) és háromszor vesztesen hagyták el a játékteret. A csapatot rutinos, volt első
osztályú játékosok alkotják, elég ha csak a tervezett kezdőcsapat első két játékosának nevére tekintünk ...
De ott játszik még Szmiljanic, Lazic, Csordás és Bausz is, rájuk különös figyelmet kell majd fordítani.
Ettől függetlenül a mérkőzés esélyese természetesen a Hali, csapatunk jó játékkal és magabiztos
győzelemmel szeretné letenni névjegyét az idei sorozatban. A Szombathelyről induló - minden bizonnyal
jelentős létszámú - szurkolóhadon mindenesetre nem fog múlni a siker.
Tervezett kezdőcsapatok :
Haladás : Gőcze – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Iszlai – Sluka, Horváth A., Kovács I.,
Halmosi – Kenesei
SVSE : Sipos G. – Csontos, Szmiljanics, Tóth D., Horváth T. – Bozsoki, Tatai, Lazics, Szabó L. –
Csordás, Bausz
|