Zöld kontra lila : cél az újabb győzelem
vizy 2011.08.27. 16:17
A Haladás és a Kecskemét az eddigi összecsapásaikon igyekeztek maximálisan kiszolgálni a közönséget. Az ígéretek szerint ez holnap este sem lesz ez másképp'.
Remek kis összecsapásra van kilátás holnap este, amikor is a Rohonci úton
csapnak össze a Haladás Sopron Bank és a Kecskeméti TE csapatai. A két együttes amúgy sem szokott unalmas
mérkőzést vívni egymással - az eddigi hat nb1-es összecsapáson 22 gól esett - és ez minden bizonnyal most
sem lesz másképpen. A látogatók jól kezdték a bajnokságot, hiszen eddig tíz pontot szereztek, sőt
megszakították eddigi "hagyományaikat" és az idei bajnokságban már otthonuktól távol is igyekeznek minél
szorgalmasabban pontokat gyűjteni. Vendégeink a héten újabb játékossal erősödtek, hiszen a Urbán Gábor
három évre kötelezte el magát a lila-fehérekhez. A kecskemétiek minden bizonnyal pontért, pontokért
érkeznek Szombathelyre, így valószínűleg a támadó futballt választják majd. Habár Sivic mester tavaly is
kiszúrt kedvenceinkkel és egy erősen védekező felfogásban játszó Kecskemétet küldött pályára a Rohonci úton.
Ennek végeredménye egy 1:0-ás vereség lett ...
Legyünk őszinték; ezzel az eredménnyel most is elégedettek lennénk. Persze jó lenne remek iramot,
fantasztikus futballt és 3:0-ás hazai győzelmet látni, de be kell vallanunk magunknak is : mindenféleképpen
meg kell szereznünk a három pontot, hiszen egy győzelemmel nagyot léphetnénk előre és kissé leszakíthatnánk a
jelenleg még mögöttünk sorakozókat, afelől ugyanis ne legyenek kétségeink, hogy előbb-utóbb a Fradi és az
Újpest látványos feltámadásának szemlélői leszünk ... Ezért - is - fontos saját magunkkal foglalkozni és
behúzni a meccset. Az egy mérkőzéses eltiltását töltő Sluka helyett a tervek szerint Búrány szerepel majd,
'míg a jó hír kategóriába Schimmer felépülése tartozik, akik - a mester szavai szerint - "már edzeget".
A lényeg tehát nem más, mint az újabb győzelem begyűjtése. Legyünk tehát sokan és buzdítsuk a
csapatot, hogy a terv valóra is válhasson !
|