Staaaaaaaaaaaaaart !
vizy 2013.07.27. 18:51
A hétvégén rajtoló bajnokság első állomásán Székesfehérvárra látogat a Szombathelyi Haladás csapata. Mindkét együttes győzni szeretne, de reményeink szerint csak a Hali fog ...
Mit is lehetne írni egy új bajnokság hajnalán ? Az ember ki van éhezve a focira, az igazi magyar focira; a Nemzeti (sic !) Bajnokságra. Igen, igen; arra a remek kis sportágra, amit Magyarországon is labdarúgásnak hívnak, csak éppen másképpen játszák tőlünk nyugatra. Sőt, mint az elmúlt hetek bizonyítják; az országhatártól délre, keletre, sőt északra is. Illetve északra meg pláne ... Kupacsapataink úgy hullottak ki az aktuális BL- és EL selejtezőkből, hogy azt még élmény sem volt nézni. Valahogy' úgy sikerült ezt végrehajtani, mint az idei szúnyog- és kullancsirtást. A lakótelep utcáin a csúnya, pöttyös, egymásba kapaszkodó piros kis bogarak elpusztultak, a méhek elbújtak, a hangyák össze-vissza közlekednek, csupán az előző mondatban említett két állatfajta él és virul, mintha mi sem történt volna. Úgy hírlik; jövőre egyenesen részt vesznek a saját irtásukban, annyira sikeres volt az ez évi próbálkozás ... Szóval, ezekben a futballfanatikus időkben startol az NBI. Apropó "idő". Azért az is nyílván' megérne egy misét, hogy vajon mit a túrós táskának kell július végén bajnoki mérkőzést rendezni, amikor nekünk húsz fokban sem megy a futball, nemhogy harmincötben. Persze lesznek majd ivószünetek, meg miegymás, de jó foci nem, az biztos. No nem mintha én értenék hozzá ... Csapatunk Székesfehérváron csap bele a lecsóba - apropó; lecsó, még azt is augusztus végén kell eltenni télire ... -, hogy ponttal, pontokkal távozzanak a Sóstói stadionból. Vendéglátóink meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerültek, hiszen tényleg "tanítani való módon sikerült" kiesniük az Európa Ligából. Az még csak hagyján, hogy a nem túl veretes Podgorica csapatát sodorta a Videoton útjába az élet, de a kiesés módja - első meccs győzelem, visszavágó; last minute vereség - kiverte a biztosítékot az országban és Székesfehérváron ugyanúgy. Ennek utóéleteként a holnapi találkozót ingyen tekinthetik meg mind a hazai-, mind a vendégdrukkerek; no nem mintha ez kárpótolna bárkit is. A hazaiak szakvezetője; José Gomes egyenesen bajnoki címet ígér a drukkereknek, ennek első lépéseként győzniük kellene a holnapi mérkőzésen. Tóth B. és V. Gomes biztosan kihagyja az összecsapást, mindketten a pénteki edzésen sérültek meg. Csapatunk nyugodt felkészülésen van túl, csatár sajnos még (?) nem érkezett, ettől függetlenül egyben van a társaság. A fiatalok és a rutinos öreg rókák alkotta Haladás reményeink szerint idén kitör az egyhangúságból - már ami a nyolcadik helyet illeti. A drukkerek természetesen ennél előbbi pozícióban bíznak, sőt talán mi lehetünk a bajnokság meglepetéscsapata. Mert hogy idén meglepetés kell, az biztos, ugyanis hirtelen, valamilyen meg nem magyarázható okból kifolyólag több csapat is látványosan megerősödött ... De ez hagyjon minket hidegen és reménykedjünk a minél több győzelemben. Mondjuk holnap jöhetne az első és akkor 'Fehérváron létrehozhatnák a Nemzeti Belépőjegy intézményét, merthogy ezentúl minden meccsre a játékosok (...) fizethetik a belépőt. De ez már legyen az ő bajuk. Hajrá Hali !!!
|