Visszavágni az őszi meccsért !
vizy 2013.05.16. 20:40
Ősszel egy "nem szép meccsen" buktunk Pápán 1:0-ra; most a győzelem a cél !
Még három alkalommal indul útjára a labda az nb1-es bajnokság 2012-2013-as
bajnokságában. Még három alkalommal indulnak harcba a csapatok a három pontért. A legfontosabb kérdések már
- szinte - eldőltek; bajnok a Győri ETO, kiesett az Egri FC és (egy pont híján) a Siófok. A dobogó második
és harmadik fokáért dúl még a harc a Videoton, az MTK, a Honvéd, a Debrecen és az FTC között. 'Bár utóbbi
két gárdának nagyjából annyi esélye van, mint a vasárnapi ebédre szánt tyúknak Mariska néni ellen, de azért
még nyílt a küzdelem.
Papíron - és matematikailag - holnapi ellenfelünk is kieshet még az első osztályból, ám ehhez a Siófok
alakulatának három alkalommal is győzni kellene, 'míg a holnapi látogatóknak pont nélkül kellene abszolválni
az utolsó három etapot. A Haladás tervei szerint holnap estére a Pápa csapata egyelőre csak a Balaton
fővárosában állomásozó csapatban bízhat, ugyanis a sárga-feketék vereséggel távoznak majd a Rohonci útról.
Az elmúlt forduló előtt edzőváltáson átesett pápaiak végül lesimázták a teljesen szétesett Eger csapatát
(6:1), így gyakorlatilag meghosszabbították első osztályú tagságukat. Ennek szellemében Szombathelyen is
győzelemre játszanak majd, szeretnék megmutatni, hogy az ősszel nem véletlenül diadalmaskodtak 1:0 arányban
ellenünk.
Hát igen; az őszi meccs. Maradjunk annyiban, hogy a Hali finoman szólva visszafogott teljesítményt
nyújtott; a találkozó végén Artner Tamás felajánlotta lemondását, amit a vezetőség nem fogadott el. Ez már
- szerencsére - a múlt, így a Hali most szeretne visszavágni a pápai sérelemért. Így mi is győzelemre
készülünk. Ebből már csak jó meccs lehet ! Csapatunkból Fehér, Halmosi és Rózsa is maródi, sőt Rajos
fáradásos törést szenvedett, így számára véget ért a bajnokság. A tervek szerint Iszlai a padon kezd, így
ismét a fiataloké lesz a főszerep - no nem mintha a Hali kilencvenese olyan borzasztóan öreg lenne. A
Hali drukkerek és a pápai tulajdonos "jó viszonya" közismert, ez újabb lökést adhat az összecsapásnak.
Bízzunk benne, hogy valóban igazi focimeccset láthatunk majd, 'melynek végén újabb három pontnak
örülhetünk !
A Haladás tervezett összeállítása :
Gőcze - Schimmer, Guzmics, Devecseri, Tóth P. - Simon Á., Szakály - Gyurján, Nagy G., Radó -
Andorka/Ugrai
|